|
Az Infotéka Cash és Kalmár programok módosultak, a 2007. évi CXXVII. törvényben előírtak szerinti módosításokat tartalmazzák. A programban a megszokott menüpontok (Helyesbítés, és Sztornó) már az új tipusú bizonylatot, a "Számlával egy tekintet alá eső okirat"-ot állítják elő, tehát mindent a megszokott módon kell használni. 2008. január elsejétõl egy teljesen új Áfa törvény – a 2007. évi CXXVII.törvény – lép hatályba. Ez a jogszabály nem a korábbi Áfa törvény módosítása és nem csak annak az átszerkesztése, hanem egy teljesen új törvény, amely számos elõírásában változásokat is tartalmaz. Így van ez a számlázási szabályok esetében is. Ezeket az elõírásokat ügyfeleink számára összegyûjtöttük és az alábbiakban részletesen be is mutatjuk. Elõször a törvény változásait tárgyaljuk, majd ezt követõen bemutatjuk a számlázó programjainkban végrehajtott azon módosításokat, amelyek segítségével a rendszeresen frissítõ partnereink továbbra is a jogszabályoknak megfelelõ módon tudják végrehajtani a számlázási feladataikat. Fontosnak tartjuk azonban azt is megemlíteni, hogy a fent hivatkozott Áfa törvény többször említést tesz arról, hogy az új Áfa törvényben részletesen nem szabályozott számlázási eljárásokra a Pénzügyminisztériumnak rendeletet kell alkotni. Ez a rendelet december 28-ig nem volt hozzáférhetõ, ezért a jelenlegi módosítások kizárólag a törvényben foglaltak alapján kerültek elkészítésre. Természetesen amennyiben ez a rendelet hozzáférhetõvé válik, és a programban további javításokat igényel, azt az Infotéka Kft. a lehetõ legrövidebb időn belül elkészíti és a partnerei számára haladéktalanul hozzáférhetõvé is teszi. Számla fajták 2008. január 1-tõl:
-
Számla (169.§) -
Számla egyszerûsített adattartalommal (készpénzfizetés esetén, illetõleg elõleg átvételekor használható) (176.§) -
Gyûjtõszámla (164.§, 171.§) -
Számlával egy tekintet alá esõ okirat (170.§) Számla kiállítása: Jelentõs szigorítást tartalmaz a törvény a számlakiállítási kötelezettségre. Eszerint a teljesítést követõ 15 napon belül kötelezõ kiállítani a számlát, tehát a számlán a teljesítés kelte idõpontja nem lehet 15 napnál korábbi, mint a számlakiállítás dátuma. Számlával egy tekintet alá esõ okirat: Ez a bizonylattípus két korábbi számlafajta a helyesbítõ-, és a sztornó számla összevonásával jött létre. Ez annyiban jelent változást, hogy egy bizonylatfajtán belül kell lekezelni az összes ilyen számlamozgást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy korábban két elkülönülõ sorszámon futottak a helyesbítõ és a sztornó számlák, most egy sorszámtartomány lesz csak erre használható. A törvény egyébként a fogalmakban is hoz újat. Amit eddig helyesbítésnek hívtunk, azt 2008. január 1-tõl módosításnak nevezzük, míg a sztornó fogalma helyett az érvénytelenítés kifejezés került alkalmazásra a törvényben. (77.§). Az Infotéka Cash és Kalmár szoftverek frissítését most 10 % kedvezménnyel rendelheti meg, amelyet kérésre a helyszínen telepítek. Barnák László Tel: +36 20 412-6329 |